Renault Trucks MAGYARORSZÁGForgalmazó keresése
EGYÜTTMŰKÖDÉS A VILÁGÉLELEMZÉSI PROGRAMMAL

A Renault Trucks 2012 óta küldi alkalmazottait önkéntes afrikai misszióba, hogy tanfolyamokat vezessenek a Világélelmezési Program helyi munkatársainak, s megosszák tudásukat.
A Világélelmezési Program (World Food Programme, WFP) a vezető humanitárius szervezet, mely életeket ment és életeket változtat meg azzal, hogy vészhelyzetekben élelmiszer-támogatást nyújt, és a közösségekkel együttműködve javítja a táplálkozásukat és fejleszti az ellenálló-képességüket. A szállítási rendszerében kulcsszerep jut a teherautóknak, melyek szélsőséges körülmények között a lehető legközelebb viszik az élelmet a vészhelyzetben levő embereknek. Az ügynökség helyben verbuvált alkalmazottai olykor híján vannak a járművek megfelelő karbantartásához szükséges ismereteknek, ami pedig nagyon fontos ahhoz, hogy sikeresen elvégezhessék missziójukat.
A Renault Trucks szakemberei és alkalmazotti bizottsága már lehetővé tette a WFP számára, hogy hatékonyabbá és önállóbbá váljon. Az együttműködés megkezdése óta, az ügynökség karbantartási költségeinek jelentős csökkentéséről és a tanfolyamokból profitáló alkalmazottainak csökkenő cserélődéséről tudósított.
A Renault Trucks további három évre, 2020-ig, megújította együttműködési elkötelezettségét. Az együttműködés egyik új összetevője a nehéz gépjármű vezetők számára kifejlesztett tanfolyami modul beillesztése. Az évek során folyamatosan fejlesztették az oktatási programot, hogy jól megfeleljen azoknak a problémáknak, melyekkel a WFP a helyszínen szembesül. Ez az új kampány 3 oktatási szintet foglal majd magába:
- Műszaki képzés
- Flottakezelés képzés
- Járművezető képzés
A WFP kelet-afrikai logisztikai központjában található, mobil oktatóközpontnak kialakított teherautó mellett, a Renault Trucks, a képzések szervezésének megkönnyítése érdekében, egy második teherautót is el akar helyezni, Nyugat-Afrikában.
Együttműködésünk az elmúlt 6 év során egyre erősebb lett, és biztosak vagyunk benne, hogy ez a következő 3 évben is folytatódik majd, és még több hasznot biztosít.
A VILÁGÉLELMEZÉSI PROGRAM - FŐ ADATOK:
- Évente 91,4 millió embert látnak el élelemmel
- Évente 15 milliárd fejadagot osztanak szét
- Évente 3 millió tonna élelmet vásárolnak
- 83 országban tevékenykednek
- 650 raktár
- 20 hajó
- 92 repülőgép
- 5000 teherautó
