Aktualitások


19.09.2017

DÖNTŐ OPTIFUEL CHALLENGE 2017

A RENAULT TRUCKS A GAZDASÁGOS VEZETÉS NEMZETKÖZI CSILLAGAIT HÍVJA SPANYOLORSZÁGBA

Győztesek :

  1. Bulgária
    Ivanov Plamen
    SUNNY CO

  2. Románia
    ŢINTEA Adrian
    ŢINTAR SPEDITION

  3. Luxemburg
    BECKER Jochen Karl-Heinz
    TRI KIPPER

 

A gazdaságos vezetés versenye, a 2012-ben indított Optifuel Challenge tökéletesen példázza a Renault Trucks elkötelezettségét ügyfelei iránt az üzemanyag-fogyasztás csökkentése tekintetében, valamint a vállalatnak a járműre, a vezetőre és a szolgáltatásokra egyaránt kiterjedő, globális megközelítését az üzemanyag-fogyasztás tartós csökkentésére, az első kilométerektől.

2500 vezetőből 29

Az Optifuel Challenge negyedik kiadásában részt vevő országok az év eleje óta zajló versenysorozatokon választották ki a nemzetközi döntőbe jutó országos bajnokokat. A gazdaságos vezetés selejtezőin rajthoz álló több mint 2500 pilótából mára csak a 29 országos bajnok maradt állva; ők a Madrid melletti Toledóban mérik össze tudásukat az október 18-én megrendezésre kerülő nemzetközi döntőben.

Két felvonásos döntő

A nemzetközi döntő két részből áll. A résztvevők előbb elméleti teszten mérik össze tudásukat a racionális vezetésnek és az üzemanyag-fogyasztás csökkentésének az elveiről. Ezután negyvenperces közúti megmérettetés következik, egy 13 literes, Euro 6 step C motorral rendelkező Renault Trucks T480 Optifuel volánjánál. A versenyt az nyeri, aki a legkevesebb üzemanyagot fogyasztja – anélkül, hogy a kereskedelmi sebesség emiatt csorbát szenvedne.
A verseny folyamán a pilótákat vállalatuk képviselője és a helyi Renault Trucks-hálózat egy-egy tagja segíti. Utóbbiak az Optifleet flottakezelő megoldásnak köszönhetően valós időben is nyomon követhetik a pilóta teljesítményét.
Hogy a versenyzők egyenlő eséllyel indulhassanak, a csapatok a gyakorlati futamban véletlenszerű sorsolással meghatározott sorrendben követik egymást, szabványos járműszerelvényeken. Minden versenyzőcsoportot kísérőjármű kísér, hogy a forgalmat és a vezetést zavaró egyéb tényezőket is figyelembe lehessen venni.
A dobogó legfelső fokára álló pilóta trófeája egy Renault Trucks T480 Optifuel.

A döntő résztvevőinek névsora:

Algeria YAYA Nourredine
TMF LOGISTICS
Germany ROSENKRANZ Steve
LTB TRANSPORTE CHEMNITZ
Belgium BOISDENGHIEN Vincent
WATTRANS
Bulgaria
Ivanov Plamen
SUNNY CO
Chile CACERES ARAYA Jorge Antonio
TRANSPORTES OPAZO
Croatia VARAZDINEC Siniša
JURCEC TRANSPORTI D.O.O
Spain ABAD Rubén
GAMERTRANS NORTE S.L
Estonia MÜIL Aare
ASPAR-TRANS OÜ
France BOSSER Pascal
TRANSPORTS ALAINE
Finland EHRNSTEN Joakim
TRANSMITO OY
Hungary DOMOKOS Attila Sándor
TT SPED KFT
Israel EITAN Or
EITAN TRANSPORT LTD
Italy LUCERTINI Daniele
AUTOTRASPORTI LUCERTINI
Latvia DZELZKALEJS Didzis
KREISS

Lithuania

TUMOSA Danas
TRANSEIGA, UAB
Luxembourg WILKE Günter
TRI KIPPER
Morocco ELCHARIF Said
SATDH
Norway HØEN John Einar
INGRUNS VARETAXI
Poland KORSAK Zenon
KORTRANS
Portugal MARTINS Bruno
TRANSPORTES COELHO MARIANO
The Czech Republic
LUX Josef
EUROTRANS LUX
Romania ŢINTEA Adrian
ŢINTAR SPEDITION
The United Kingdom
ROWNTREE Stephen
MTS LOGISTICS LIMITED
Serbia ŠISAKOVIC Budimir
UNITRAG
Slovakia Veselovský Peter
LPP GROUP
Slovenia KOBLAR Tomaž
KOBLAR TRANSPORT
Switzerland SCHORI Urs
BERGUNDTHAL TRANSPORTE AG
Tunisia SAFOUAN Fitouri
POULINA
Ukraine VASHCHUK Volodymyr
VLADTRANS