You need to have Adobe Flash Player to see the animation
Download Adobe Flash Player
A Renault Trucks az Optifuel Tour-ral
bizonyította szakértelmét az ügyfelek számára
Nemrégiben ért véget Franciaországban az « Optifuel » karaván országos körútja, amelyet a Renault Trucks azért szervezett, hogy megismertesse ügyfeleit az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére szolgáló Optifuel megoldásokkal. A menet Alsó-Burgundiából (Auxerre) indult, keresztülhaladt Toulon és Narbonne városán, majd Poitiers-ban ért véget. Az út során közel 600 sofőr próbálta ki az építőipari és a távolsági fuvarozásra szánt járműveket. A tesztelők személyesen tapasztalhatták meg az Optidriver+ automatizált váltó hatékonyságát, és győződhettek meg arról, mennyit spórolhatnak a jármű kereskedelmi sebességének növelése mellett. Ennek elméleti alapja az ésszerű vezetésről szóló Optifuel Program képzés, amely a fogyasztás figyelemmel kísérésére kifejlesztett Infomax programot is magába foglalja. A nagy sikeren felbuzdulva az Optifuel Tour 2010 átlépi Franciaország határait, és Európában folytatja útját.
A sofőrök és az üzemeltetők csak annak hisznek, amit a saját szemükkel látnak. Ebből a gondolatból indult ki a Renault Trucks amikor elhatározta, hogy kiterjedt márkahálózatára támaszkodva Franciaország számos városában személyesen szólítja meg ügyfeleit, hogy megmutassa és bizonyítsa a Solutions Optifuel program hatékonyságát. A vállalkozások üzemanyag-költségének tartós csökkentését célzó fejlesztéseket Optidriver+ automatizált váltóval és az Optifuel Program exkluzív szolgáltatásaival felszerelt járművekkel mutatták be. Az ügyfelek egy része saját szakterületén tesztelhette a járműveket, vagy ha erre nem volt lehetőség, úgy egy valós körülmények között szervezett, távolsági fuvarozást imitáló tesztnapon vehetett részt. Az építőipari tesztelés kőbányákban és ipartelepeken történt. A tesztnapokon a sofőrök és az üzemeltetők elbeszélgethettek a Renault Trucks szakértőivel az üzemanyag-költség csökkentésének új lehetőségeiről, véleményt cserélhettek szakterületükről, a felmerült igényeikről, és a valóságban is kipróbálhatták a Renault Trucks által javasolt megoldásokat.
A különböző teherautó-változatokkal végrehajtott dinamikai tesztek során a meghívottak személyesen is meggyőződhettek az automatizált váltó előnyeiről, és megtapasztalhatták, milyen megtakarítást érhetnek el az ésszerű vezetésről szóló képzéshez kapcsolódó Optifuel Infomax programmal. Az Infomax használata igen egyszerű, előfizetéshez nem kötött. Ez a legkisebb költséggel bevezethető eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a parkkezelők hatékonyan kövessék és csökkentsék teherautóik fogyasztását. A befektetés gyorsan megtérül, és nem igényel jelentős kezdő beruházást – ezzel magyarázható, hogy a nagy flották, valamint a kis- és középvállalatok körében a program rendkívül népszerű. Az Optifuel Program szintén jelentős megtakarítást jelent, amely a karbantartási költségek csökkenésében és a kevesebb balesetben, koccanásban jelentkezik. És ami fontos: a program a fogyasztás csökkentésével párhuzamosan lehetővé teszi a kereskedelmi sebesség növelését.
Az érvek sora meggyőzte az ügyfeleket: a nyolc tervezett találkozón a Renault Trucks közel 600 tesztelőt fogadott!
Tekintettel a nagy sikerre, az Optifuel Tour nem ér véget. 2010 elején a karaván európai körútra indul, melynek során érinti Spanyolországot, Olaszországot, Belgiumot és Hollandiát.
optifuel megoldások a renault trucks-tól
A Franciaországban 2008-ban bevezetett Optifuel Solutions olyan termékek és szolgáltatások folyamatosan fejlődő együttese, amelyek hozzásegítik a távolsági fuvarozás és az építőipar szereplőit ahhoz, hogy hosszú távon csökkentsék az üzemanyag költségeket.
Optifuel Technology Legfontosabb része az automatizált Optidriver+ váltó, amely a 11, illetve a 13 literes DXi motorral és az SCR (Selective Catalyst Reduction) rendszerrel társítva ideális eszköz az alacsony fogyasztás eléréséhez. Ez a váltó a fokozatváltáskor a legkisebb szinten tartja a fogyasztást, így akár három százalékkal kisebb az üzemanyag felhasználás a mechanikus változatokhoz képest.
Az Optifuel Program Felöleli a Renault Trucks szakértői csapatainak összes tudását. Magában foglalja az ésszerű vezetésről szóló oktatást (Optifuel Training), az Optifuel Infomax mérőprogramot és a hozzáférést egy « zártkörű » internet oldalhoz (Optifuel Program Club).
Az ésszerű vezetés elméletére és gyakorlatára is kiterjedő Optifuel Training kétnapos. Az oktatók a Renault Trucks szakemberei, akik a téma avatott szakértői. A képzésben az oktatók, a parkkezelők és a kijelölt sofőrök vesznek részt. Az elsajátított tudást ők adhatják tovább kollégáiknak. Az oktatáshoz egy speciális mérőprogram telepítése és használatának betanítása is hozzátartozik.
A Renault Trucks által kifejlesztett Optifuel Infomax program, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára a jármű fogyasztási adatainak kiértékelését a sofőr vezetési stílusának és a jármű használati körülményeinek elemzésével. Kezelése igen egyszerű: a grafikon feltűnő színnel mutatja az eltéréseket a járműpark átlagos adataitól. Valamennyi adat segítség az ügyfelek számára, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek optimalizálják a teljes flotta fogyasztását. Az objektív, számszerűsített adatok a sofőrök irányítását és a velük folytatott párbeszédet is megkönnyítik.
Renault Trucks a képzés után exkluzív tagságot biztosít ügyfeleinek az interneten elérhető Optifuel Program Clubba. A honlapon elindított fórumok biztosítják a képzés virtuális folytatását. Szakértők nyújtanak praktikus tanácsokat annak érdekében, hogy a résztvevők hosszú távon kamatoztathassák és fejlesszék a képzés során tanultakat.
Az eredetileg a távolsági fuvarozáshoz kifejlesztett járművekhez kialakított Optifuel Program az építőipari járműcsaládok számára is elérhető. A Franciaországban tapasztalt sikeren felbuzdulva a Renault Trucks úgy döntött, hogy az ajánlatot Európa más országaira is kiterjeszti. Azóta a program sikerrel debütált Spanyolországban és Lengyelországban is.
2008 óta Franciaországban több mint kétszáz, a szállítás különböző területeire szakosodott vállalat csatlakozott az Optifuel Programhoz. Ez körülbelül 10.000 sofőrt jelent. A felhasználók nagyon elégedettek a programmal, amely kézzelfogható eredményeket hoz számukra. A programnak köszönhetően a fogyasztás akár 15 százalékkal csökkenthető a teljes flottára vetítve.



